Ami A Da Vinci-kód című könyvből kimaradt...

Ami A Da Vinci-kód című könyvből kimaradt...

Grál királyok országa?

2005. június 17.Bunyevácz Zsuzsa - HunHír.Hu

A Szent Grál kifejezés hallatán többségünknek minden bizonnyal egy kehely vagy serleg jut eszébe, amelyben Jézus vérét fogták fel a kereszt alatt. Ha jobban utánanézünk a kérdésnek, akkor hamarosan kiderül, hogy ősi földünkre, a Kárpát-medencére nem véletlenül használjuk az Isten országa kifejezést, mint ahogy nem véletlen az sem, hogy csak nekünk van Szent Koronánk, melyet az "égiektől" kaptunk. Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy az Isten országa, Mária országa kifejezéseket talán a Grál királyok országa kifejezéssel is bővíthetnénk!

A XII. század a spirituális ébredés időszaka volt Európában. A keresztes hadjáratok Szentföldről visszaérkező lovagjai a Kelet addig ismeretlen titkait hozták magukkal. Ilyen környezetben bukkant fel 1190-1220 között egy misztikus tárgyról szóló mítosz, amit - senki se tudja miért - Grálnak neveztek. A templomosok, a gótikus építészet, a Grál, és az a gondolat, hogy létezik valahol Európában egy Róma szerint nem keresztény király, egy időben jelent meg. 

A Grálról szóló mítosz nem egységes történet, sokféle változata ismert. Eredetét néhányan az ősi kelta és walesi mítoszokig vezetik vissza. Ezek a történetek a Földistennőről, Napistennőről, termékenységről és az újjászületésről szólnak. Az Élet kútja körül tökéletes boldogságban élnek az emberek, paradicsomi állapotok uralkodnak, mígnem a Gonosz támadása véget vet mindennek. Az Anyaistennő tulajdonképpen magát a földet jelenti, a hős rengeteg viszontagságon keresztül ennek az Aranykornak a megtalálására törekszik. Más legendák szerint az "égből materializálódott", Noé vette először kézbe. Egy másik történet szerint Lucifer bukásakor a fejéről leeső korona smaragdjából lett a Grál. A felbukkanásától kezdve folyamatosan őr vigyázta. Más legenda azt mondja el, hogy Sába királynője vitte Salamonnak, vagy Szemiramisz ajándékozta a Melkizedeknek. Sokan vannak, akik a Szent Grálban nem egy tárgyat látnak, hanem valamifajta szent tanítást, ősi titkot, bölcsességet vagy magát a Bölcsek Kövét. A Grál keresése ilyen értelemben az örök bölcsességhez, a megvilágosodáshoz vezető utat jelöli. 

De nézzük, mit mondanak az írásos emlékek! A legkorábbi leírás az irodalomban és a történelemben Chrétien de Troyes "Conte du Graal" (A Grál keresése) című műve, amelyet a szerző 1182-ben befejezetlenül hagyott. Ebben szó sincs arról, hogy a Grál serleg lenne, és nincs említés benne Jézus véréről se, utal viszont egy halászkirályra, akinek a birodalmában játszódnak az események. 

Wolfram von Eschenbach Parszifál című elbeszélő költeménye 1195-1210 között íródott, a szent ereklyét itt egy szűz viszi magával, de ebben a történetben a Grál egy kő. Sir Thomas Malory Arthur halála című műve sokkal későbbi, a XV. század közepéről való, amely már keresztény szellemben átültetett beszámoló. Itt az ereklye egy aranyedény, megjelenik a történetben Jézus vére is, amit egy "tökéletesen tiszta szűz vitt magával". Egy valami egyből feltűnik: A XII. században a mai Franciaország területén bukkannak fel a Grál mítoszok, de amit elmesélnek, azok sokkal korábbiak, többen az V. századra, az angliai mitikus Artúr király birodalmába helyezik. Többekben felmerült a kérdés, hogy ha a legkorábbi változatban a Grál egy kő, akkor később miért kellett edényként ábrázolni? 

Hancock, több hasonló témával foglalkozó és tudományos alapossággal íródott könyv szerzője, megállapította, hogy a mű keresztényi szemléletre való átültetését Szent Bernát, a cisztercita rend alapítója támogatta anyagilag. A fő hidat a korábbi nem keresztény és a keresztény Szent Grál történetek között a XIII. századi cisztercita szerzetesek alkották. Az egyház lefordította a jelenséget a maga nyelvére: mindent megtettek azért, hogy a Grált szimbolikusan az áldott Szűz Máriával azonosítsák. Logikájuk szerint Mária Krisztus szent vérét méhében hordozta mielőtt megszülte Jézust, a Grál így Máriát jelképezi, hiszen Istent hordozta magában. 
Hancock felvetette a frigyládával való kapcsolatot, ahol is a frigyláda az "isteni kő", a Bölcsek Köve(?) tárolására szolgál, ilyen értelemben tehát az isteni tudás, bölcsesség hordozója, amelynek titkát csak a beavatottak ismerik. A Grál eredetére vonatkozó számtalan elmélet egy valamiben mindenképpen egyezik: A Grál minden esetben az isteni eredetű tudás, bölcsesség, tanítás őrzésére, továbbvitelére, "tárolására" szolgál, legyen az fizikailag is kézzel fogható (Bölcsek Köve, Jézus vére), akár nem. A tudás letéteményeseit maga a Teremtő választja ki, ők a beavatottak, akik örök kötelessége generációk során át a tudás megőrzése. Ők a Grál királyok. 

A Grál témát feldolgozó művek sokáig egyházi indexen voltak. Jogos a kérdés: vajon az ártatlan lovagtörténetek miért vívták ki Róma ellenszenvét? A világszerte nagy feltűnést keltett A szent vér és a szent Grál című könyvükben M. Baigent, R. Leigh és H. Lincoln meghökkentő kutatási eredményre jutottak. A hagyomány szerint Jézus Krisztus kiömlő vérével jelképpé átlényegülő edény más értelemben is kapcsolódik a vérhez: Szerintük a Szent Grál, ha nem is kézzel fogható, de nagyon is konkrét, és a történelmet formáló hatalmak számára kezdettől fogva ismert eszköz volt. Nézőpontjuk szerint Jézusnak volt felesége, Mária-Magdolna személyében. A Grál eszerint az elképzelés szerint nem más, mint a jézusi vérvonal továbbvitele, tehát azoknak a története, akik ebből a kapcsolatból születtek, és tovább házasodtak. 

Tulajdonképpen Mária-Magdolna méhe a szent kehely. (A középkorban egyébként két kultusz - Mária és a Mária-Magdolna - keveredett. Az úgynevezett Fekete Madonna képek szerte a világban fellelhetők, sokak szerint Mária-Magdolna egyiptomi papnő volt, innen a sötét szín). Szerintük amikor Jézus rokonai (mások szerint, Arimathiai József és/vagy Mária Magdolna) a keresztre feszítés után Jeruzsálemből elmenekültek, a mai Dél-Franciaországban telepedtek le. (Mások azon a véleményen vannak, hogy Arimathiai József vitte a kelyhet Angliába, áthajózott a mai Glastonburybe (az irodalomban Avalon), ahol megalapította a Grál-kereszténységet, a tulajdonképpeni Nap-kereszténységet, így ő volt az első Grál király.) A szerzők szerint Jézus leszármazottai beházasodtak a frank királyok családjába (Meroving). A századok folyamán a Merovingok bukása után létrejövő új dinasztiák ezt a királyi vérvonalat viszik tovább. A szerzők elképzelhetőnek tartják, hogy ma is tudnak erről a királyi családok, például a Habsburgok is. (E szerint a templomos lovagok Jézus vérrokonai voltak. Nem véletlenül küldték őket a Szentföldre Franciaországból a XII. században, hogy őseik nyomát kutassák). A Grál család oltalmazója a templomos lovagrend volt, akik a Meroving királyi család vérségi vonalán keresztül váltották valóra küldetésüket. Így válik érthetővé francia "sang raa" "szent vér" az értelmezése. 

(A fenti állításokat több minden alátámasztja, meglepő például, hogy 496-ban a Meroving-okhoz tartozó Clodvigot a Nyugat-Római Birodalom császáraként ismeri el a pápa anélkül, hogy felkent koronát küldene. Ez csak úgy lehetséges, hogy Róma ismerte, hogy milyen vérvonalból származott). A vázolt elképzelések alapján megállapítható, hogy a Szent Grál Jézuson keresztül egyrészt a Meroving-okhoz, másrészt a mitikus Artúr királyhoz vezet bennünket. 

A köztudatban az Artúr, illetve a Grál legendakör kelta gyökerűként él. De vajon valóban így van ez? A legendakör történeteit automatikusan vezetjük vissza a kelta-brit pogány kultúrkörbe, noha egyáltalán nem minden eleme gyökerezik abban - állítja Howard Reid antropológus nemrégiben megjelent könyvében. Szerinte az Artúri világot nem lehet egyszerűen a korai kelta britektől származtatni. Reid szerint a legenda akkoriban keletkezett, amikor a sztyeppékről betörő szarmata törzsek ellen a rómaiak megépítették a szigeten a Hadrianus falat, és szerinte a szarmaták legfőbb megkülönböztető tárgya egy mágikus kard volt. 

Ugyanezen a véleményen van Tomory Zsuzsa őstörténész, akivel lapunkban beszélgetést folytattunk az Artúri legendák magyar kapcsolatairól. Több kutató is megerősíti, hogy a Római Birodalomba betörő szarmatákat a római császárok egy idő után szolgálatukba fogadták zsoldosként, így kerültek Britannia provinciába. (A szarmatákat pedig rokonainknak tekinthetjük). Kiss Irén és Tábori László a Grál nyomában című tanulmányukban ugyanezt a kapcsolatot erősítik meg. Utalnak Makkay Jánosra, aki szerint Marcus Aurelius császár Kr. u. 175-ben több ezer páncélos lovast telepített Britanniába a magyar Alföldről, a legyőzött alán-szarmata seregből. Ezek a harcosok a szkíta gyökerű pártus harcmodort követték, kitűnő íjászok voltak és sárkányfejes zászlókat használtak. A sárkányos zászlók feltűnése 53-ban történt, a pártus seregek használták. A kutatások alapján úgy tűnik, hogy a legendás Artúr apjának, Pendragonnak az őse ezek között az áttelepített, iráni nyelvű és kultúrájú lovagok között keresendő. Több mint feltűnő az is, hogy a Pendragon sárkányfejet jelent. Kiss Irén és Tábori László leírják, hogy a kaukázusi iráni nyelvű osztékok körében máig él varázserejű csésze hagyománya. Egészen meglepő hasonlóság van az oszét hős, Batradt, és Attila kardja között. A Szent Grál az oszéteknél szent kupát jelent. A Parsival név pedig azt jelenti, perzsa hős (parszi val). Ismeretes továbbá, hogy mágikus ezüstcsészét helyeztek Szent László sírjára. Harmatta János Grál-legenda eredete című könyve is az iráni eredetet erősíti meg. 

Mindezek fényében annyit legalább bátran kijelenthetünk, hogy a mitikus Artúri legendák a mi múltunkban gyökereznek. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy Edward Burne-Jones Arthur elszenderülése Avalonban című festményén egyértelműen a mi Szent Koronánk látható, noha ismereteink szerint a művésznek semmi kapcsolata nem volt a magyarokkal). Nem szabad elfeledkeznünk továbbá Artúr és Attila királyunk mondái közötti hasonlóságról sem, ráadásul közel azonos időszakban éltek, és mindegyikük történetében fontos szerep jut egy mágikus kardnak. Grál utáni nyomozásunkat folytassuk a másik szálon, a francia kapcsolattal, a Meroving vonallal! Az egykori frankok Kárpát-medencei kapcsolata több kutatót is izgatott. Thierry Amadé nevű francia történész - aki Attila és a magyarok történetével is foglalkozott - a "franciák" trójai származásáról tud, akiket a korabeli krónikák sicamber-eknek neveznek. A Trójából, illetve Kis-Ázsiából menekülő gallok a Kárpát-medencébe érkeztek, ahol évszázadokat töltöttek és fővárost is építettek, aminek Sicambria nevet adták. Ők alapították a várost, amit Attila később újjáépített a Dunakanyarban, Attila főhadiszállása Sicambria néven szerepel, és azonos Aquincum római alapítású várossal. Több szakember nyelvészeti, régészeti kutatásának eredményeként arra a következtetésre juthatunk, hogy a magukat sicamber-reknek nevezők szoros rokoni kapcsolatban álltak szittya - avar őseinkkel. 

A leszármazottaik azok a frankok, akik aztán innen a Rajna, Szajna és a Majna mellé települtek, és akiktől a Meroving dinasztiát is származtatják. (A korabeli leírások alapján meglepő az antropológiai hasonlóság a szittyák és a Meroving-ok között. Ezt a kapcsolatot erősíti Kiss Irén és Tábori László az említett tanulmányukban, ahol leírják, hogy a leghíresebb Grál történetben, a Parsifalban, a Grál király családja az Anjou házzal állt kapcsolatban. Így tehát Nagy Lajos királyunk is a Grálok ivadéka, akit bensőséges szálak fűzték a pálosokhoz, akik viszont hazánkban egyedül tartották számon József ünnepét). Nos, az eddigiek alapján a Grál történetét Jézus születéséig tudjuk visszavezetni, az ősi, isteni bölcsesség, amelynek a Grál valamiképpen hordozója, pedig nyilvánvalóan sokkal több, mint kétezer éves. Mit tudunk a Grál-királyok Jézus előtti történetéről? 

A válaszhoz sok segítséget kapunk Laurence Gardner A Grál királyok eredete, Ádám és Éva Pendragon öröksége című könyvéből. A jakobita királyi történetíró, nemzetközileg elismert családfakutató, több nagysikerű könyv szerzője könyvében az ősi Sárkányrend (Sárkányos Társaság) titkos archívumaiban fellelt dokumentumok alapján a Grál-királyság eredetét kutatja annak mezopotámiai megalakulása óta. Felfedi, miért játszott olyan fontos szerepet a messiási vérvonal, genealógiai táblázatokkal igazolja leszármazási sorokat az ősi sumer királyoktól napjaink politikusaiig. 

A Teremtés könyvéből ismert, hogy Noénak három gyereke volt: "Valának pedig Noé fiai, kik a bárkából kijöttek vala: Sém és Hám és Jáfet. Hám pedig Kanaánnak atyja" (Ter. 9:18) Sém leszármazottai a semiták, az ábrahámi vonal. Hám fia Kús, aki "nemzé" Nimródot. A Bibliából kiderül, hogy Nimród "kezde hatalmassá lenni a földön", valamint "hatalmas vadász vala az Úr előtt". Gönczi Tamás a Nimród gyűrűje című könyvében egyértelműen bizonyítja, hogy a magyar néphagyományban Nimród mindig is hatalmas ősatyaként, őskirályként, "első királyként" él évezredek óta. Gardner a következőt írja: "Az uralkodók genealógiáját tekintve elmondhatjuk, hogy Hám és Nimród dinasztiája a Grál-királyság igazi örököse, míg a sémi vonal Sémmel kisebb jelentőségű volt. Hám és utódai olyan fontos szerepet játszottak a messiási történelemben, hogy még címerpajzsot is kaptak... Nem meglepő, hogy a hámi címerben a sárkány központi helyet foglal el...". Máshol: "... a Nimróddal kapcsolatos legfontosabb forrás a Targum, az ókori arámi szövegek gyűjteménye az I. századból. Az arámi az arámiak nyelve volt, akik a a Kr. e. XIII. században vetették meg a lábukat Mezopotámiában. (Jézus nyelve is az arámi volt, a Szerk.) A Targumban olvashatjuk, hogy Nimród egy egyiptomi fáraó apja, de hogy név szerint kié, azt nem tudhatjuk meg. Egy etióp nyelvű szöveg azonban említést tesz egy fáraóról, Janufról, aki Nimród kortársa volt... ő Kr. e. 3000 körül, vagyis Nimród idején uralkodott. Kr. e. 2890 körül új dinasztia került Egyiptom élére, és ezzel a családdal Nimród öröksége biztos helyre került". Majd később: "Hám és Nimród mezopotámiai vérvonala tehát Egyiptomban folytatta történelmi útját, Sém és családja pedig a Biblia fő patriarchális vonalán haladt tovább Noétól. Hám és Jáfet leszármazottai Arábiában, Anatóliában és a fekete-tengeri Szkítiában, végül Európán áthaladva Írországban telepedtek le. Hám és Jáfet a skót kelták őse." (!) 

A nemzetközileg elismert kutató tehát Nimród ősapánkat tartja az első Grál-királynak. Nézzük, mit ír a továbbiakban: "A Sárkány udvar először Egyiptomban alakult meg. Az egyiptomi Sárkány-udvar erős alapot biztosított a Thot tanításaival kapcsolatos papi tevékenység számára, melyek Nimród unokája, a II. dinasztibéli Nebré király korától terjedt el. Ahogy teltek az évszázadok a királyság eszméje átterjedt a földközi-tengeri országokon át a Balkán-fészigetre, a Fekete-tenger térségébe és Európába, ám eközben a régi bölcsesség lényege elveszett. Olyan dinasztiák léptek trónra, akik valójában nem a királyi vérből származtak - harcosok voltak ezek, akik kardjukkal szereztek koronát maguknak". Mind Gardner, mind M. Baigent, R. Leigh és H. Lincoln Jézust a Dávid-házból származtatják, azonban más szerzők egyértelműen bizonyítják, hogy Jézus nem zsidó származású volt. Maga Gardner írja, hogy "az Ótestamentum látszólag átfogó nemzedékrendjeivel kapcsolatos főbb problémák az egyiptomi tartózkodás történetének kezdetétől jelentkeznek. Ábrahám korát megelőzően az előkelő családleszármazást Mezopotámiában évszázadokon át írásban rögzítették. Ezekhez a feljegyzésekhez a Teremtés könyvének összeállítói Babilonban hozzájuthattak. De Ábrahám Kánaánba vándorlásának idejétől Dávid királyig és utódaiig a bibliai nemzedékek létezésére alig van bizonyíték". 

Gardner a továbbiakban azt állítja, hogy "az ősi szent kultúrát azonban megőrizte Dávid vérvonala, melynek jelentősége fáraói örökségében rejlik és nem Ábrahám és a sémi dinasztiától való származásában. Dávid és Salamon Grál dinasztiája nyugaton is megvetette a lábát Gallia Meroving uralkodói személyében, más ágak Írországban és a kelta Britanniában alapítottak királyságokat. Hám és Jáfet párhuzamos Sárkány dinasztiái is ott voltak, melyek Szkítia és Anatólia királyi házaiként maradtak fenn". C. Knight és R. Lomas szabadkőművesek rendjük eredetét a messzi múltban kereső könyvükben, a Hiram könyve című alkotásokban azt bizonyítják, hogy Dávid erendően nem volt "beavatott", a tíruszi királytól "akarta megvenni a csillagkirályságát, és azzal járó abszolút hatalom titkát". Állításuk szerint Dávid király az ősi mágus papkirály, Melkizedek tanítását "fejlesztette tovább". Melkizedek pedig Salemben, az egykori Jeruzsálemben, Nimród király egykori birodalmában volt beavatott király. Gardner szerint az utolsó római császár (476) bukása után új kormányzati struktúra fejlődött ki nyugaton. A legfőbb urak a pápák lettek, és a kelta birodalmon túl ők nevezték ki a királyokat, persze nem örökségük jogán, hanem a gyorsan növekvő római katolikus egyház és főpapok politikai érdekeinek megfelelően. A Sárkány napjai látszókag véget értek, de a Grál-vérvonal igazi uralkodói megőrizték státusukat. Aztán 1408-ban-újra létrehozzák a Sárkány-udvart. Az udvar újjászervezését Luxemburgi Zsigmond Magyarország királya, a jeruzsálemi Sárkány-királyok leszármazottja kezdeményezte! Alapító okiratukban olvasható, hogy az udvar tagjai jelvénye körbe zárt sárkány vörös kereszttel, amelyet már Kr. e. 3000-ben is viseltek a Grál-vérvonal tagjai. Nos, bármilyen irányból is indulunk a Grál nyomába, mindig ugyanarra a következtetésre juthatunk: Árpád-házi királyainkon kívül más bevatott királyokat, akik Nimródtól származtatják magukat, nem találunk Európában( illetve a Merovingok voltak azok, de a fentiek alapján elfogadhatjuk azt, hogy ők "rokoni" kapcsolatban álltak őseinkkel). Az "égből kapott" Szent Koronánk, a kupa és serleg szavaink értelmezése, a vérszerződés szkíta szokása... és még sokáig sorolhatnánk azokat, amelyek azt bizonyítják, hogy az isteni tudás letéteményesei beavatott, szakrális királyaink voltak, akik Nimródig vezették vissza családfájukat. Mindezek fényében talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy az Isten országa, Mária országa kifejezéseket talán a Grál királyok országa kifejezéssel is bővíthetnénk! 

Kupa, kehely, serleg 

Forray Zoltán írja, hogy az ősi hun-szittya szokásoknak megfelelően őseink az ellenség koponyájából készítették győzelmi trófeájukat, ami megmaradt a mai napig a kupa formájában. A sportversenyeken például a győztes személy vagy csapat kupát kap, igaz, ma már fémből készítik. A koponya és a kupa szavak között azonban szoros kapcsolat van. KOPonya, KOBak - e szavak első három betűje adja a mai nyelven a "fej" szót. KOPasz, KOPár, KÁPoszta (pl. angol CABbage). A KÁPlár, KAPitány szavak parancsnokot, főnököt, fejest jelentenek. A KAPitalista egy személyű tőkés, KAPitulálás, a vesztes megadja magát. A KUPa szavunk jelentése a kehellyel azonos, a KUP, KUPak KUPola szavaink alakjukra utalnak, ugyanígy a CSUPor, CSÚCS szavunk is. A KAPtár, KÁPolna szavaik is jelzik a formát&és még folytathatnánk. A KÚP-KUPAK- KUPA - KÖP - KAP alapszótő mindez szavainkat rokon fogalommá teszi. E fogalmak egy üregesen félgömbszerűen KÚP vagy KUPA képpé sűrűsödnek. Megtalálhatók idegen nyelvekben is, akik valószínűleg tőlünk vették át: CAP -CAPUT - CAPO - KOPF - CAPEZA - CABBAGE - fejjel összefüggő szavunk. 

A KÖP szótővel összefüggésben a következőt állapítja meg: szittya-hun-avar-magyar szokás a köpölyözés. Köpülés, vérfakasztás, vagy eresztés egy kupába., azt borral megkeverve szert ülve a SZERLEGből - KUPából - KEgyHELYből - SZERZŐDÉSt köt (KAPcsolódik, társul, lsd. angol coupling, couple). Így lesz serleg a SZERLEGből, KEHELY a KegyHELYből. A kupából való szertartásos eggyéválás a keresztény mise fő jelenete (Íme, az én vérem...). Csak a mi nyelvünkben van meg a szoros összefüggés: a VÉR, KOPONYA, SZER, SZERETEt és KEGY, azaz ISTEN között. Mi kaptuk az égből az aranykupolát, őseink övön hordták azt, mint a tudás és a szeretet jelképét. 

(Folytatjuk)