Részlet: Badinyi Jós Ferenc:Jézus, a Pártus herceg - című könyvéből

A Kárpát-medencei államalapításnak „ezeregyszázadik" évét 1996-ban megünneplő Magyar Népnek királyi koronáját mutatjuk itt be, mely a hagyomány szerint „ezer" éves múltra tekint vissza. Hatalmas vasládában őrizte a „koronaőrség"-nek nevezett szervezet, melynek igen méltóságos fője a „koronaőr"volt.

Ezt a királyi koronát a Magyar Nép,szakrálisnak hitte és szentnek tekintette.Csak a királyok koronázása alkalmával került elő a vasládából azok szeme elé, akik a „koronázás" magasztos és kozmikus ihletettségű ünnepségének szemlélői voltak.

A „Magyar Királyság" államrendjét 1945-ben szüntette meg a Magyarországot megszálló szovjet-hatalom által felállított kommunista kormányzat. A „koronaőrség" Ausztria földjére menekítette a „Szentkoronát". Innen az USA-ba került „hadifogolyként" és az USA kormányzata 1978-ban visszaadta a Magyaroknak. Az „átvevő": a Magyar Köztársaság kormánya volt. aki ezt a „szakrális és sugárzó" Szentkoronát közszemlére tette a Magyar Nemzeti Múzeumban. Ezzel tanúságot is tett arról, hogy azt egyáltalában nem tekinti „szentnek".

A „köztársasági" uralkodók azonban 1983-ban megengedték, hogy egy fizikusokból, mérnökökből, ötvösökből, aranyművesekből és művészettörténészekből összeállított bizottság szakmai vizsgálat alá vegye a „Szentkoronát ".

A szakemberekből összeállított bizottság szakvéleménye szerint: „a magyar Szentkorona mérnöki és ötvösművéseti szempontból egységesen tervezett és kivitelezett, mesteri ötvösmű, mely az egységét megbontó és brutálisan végzett ötvösi beavatkozást szenvedett."

Ennek a változást okozó beavatkozásnak idejét azonban megállapítani nem tudták. Éppen e változtatás miatt keletkezett mostani „Szentkorona" - melyen az Atya-isten (Pantokrator) és Jézus Urunk zománcképe főhelyre illesztetten található - eredetére vonatkozóan egy könyvtárat betöltő hipotézis áll rendelkezésre. A legtöbbje ezeknek a zsidó-kereszténységet a Magyar Népre kényszerítő I. István (1000-1038) ún. „apostoli" királlyal hozzák kapcsolatba, akit a római júdeo-keresztények „Szent Istvánként" tisztelnek, annak ellenére, hogy szenté-avatási bullája Rómában nem található.

Az „eredet-kérdés"tehát régebbi időben vizsgálandó és ennek érdekében e sorok írója „A magyar Szentkorona arányrendszerének és mitológiájának közel-keleti kozmológikus vonatkozásai" (1986.) című tanulmányában kimutatja, hogy a „Szentkorona" díszítő szerkezetében a NAP, HOLD, MERKUR és VÉNUSZ kalendáriumok alupszámai találhatók meg.

Éppen ezek a „közel-keleti" vonatkozások ösztönöznek minket arra, hogy e „Szentkoronának" aJézusi-Adiabene dinasztiához való kapcsolódását feltételezzük, az „Atya-Anya-Fiú" Szentháromságnak zománcképeken történt ábrázozlása következtében.

Indulási ütemként idézzük itt az egyik korona-szakértő, aranyműves-ötvös könyvében talált adatokat. (Csomor Lajos: „Őfelsége a Magyar Szentkorona ", Székesfehérvár, 1996.) Íme az idézet:

„....a Szent-Korona tengelyében lévő harmadik központi képnek szintén Isteni rangú személyt kell ábrázolni."

....a magyar kereszténység a párthun birodalomban, illetve annak vonzáskörében, még az apostolok korában kezdődött és így a magyar Szűz-Mária tisztelet az apostolok korába nyúlik vissza. "

,....Szűz-Máriának, a Magyarok Nagyasszonya és a Magyarok Királynéjaként való tisztelete igen régi gyökerű, és a párthun-hun korba, vagyis a kereszténység kezdeti időszakába nyúlik vissza. "

„Jézus párthun királyként jelenik meg a Szentkoronán. "

„Ez a művészeti hagyomány a párthunok keresztény művészetéből a kaukázusi keresztérre művészethe került és ott találkozott az ugyancsak párthun hagyományokkal rendelkező, hun megrendelő igénnyel. Ebből a találkozásból születest üteg a Magyar Szentkorona zománcképeinek sorozata. "

.,A Szentkorona hunkori, kaukázusi szabir-magyar ötvösműhely munkája."

„Egy keresztény szabir-magyar-hun nagykirály - akit mondai nevén Hu­nornak nevezzünk - megrendelésére készítették. "

Csomor Lajos fenti megállapításai kizárólag szakmai ismereteken alapulnak és így nagyon beleillenek a mi kutatási irányunkba.

Ezeket a megállapításokat ő a pártus-kereszténység ismerete nélkül teszi, anélkül, hogy eltávolodna a zsidó-keresztény vallási felfogástól. Éppen ezért értékesek részünkre a fent idézett adatai. Ugyanis - könyvéből látjuk, hogy ­ teljesen ismeretlen előtte mindaz, amit az előbbi fejezetben tárgyalunk, vagyis az Adiahene dinasztia létezése és átköltözése a szabírok országába ­ Dantumagyariába.

A dinasztiával együtt áttelepült mágus-papok és az előttük működő „manicheus" térítők tanítása szerint a Kaukázus feletti Hun-Magyar-Szabír népeink hitvilágának alapja a „Fény-Szentháromsága"volt, ahol a „Fény­Atya" mellett - a Konstantin által elrendelt római államvallásban is „legyőzhetetlen Istennek" tartott - „Fény-Fiú", Jézus Chrestos mellé a szeplőtelenül fogant Adiahene Mária - Jézus Urunk Édesanyja - lett „Fény­Szűzeként ", a Szentlelket adó „Szentháromságban" létezőnek tudatosítva.Pontosan úgy, amint Csomor - "a Szent Korona tengelyéhen lévő harmadik központi képén is Isteni-rangú személynek ábrázolását" feltételezte. De a jeles szakember túlment a feltételezésen, mert megtalálta azt a zománcképet, mely a Szent Koronán a „párthus királyként" megjelenő Jézus zománckép-ábrázolásának a párja.

A „khakhul-i Triptichonon fedezte fel megcsonkított állapotban. lde illesztem könyvének 564. oldaláról.

Csomor kutatási eredményei a zománcképekkel bizonyítják Szűz-Máriának és Jézus Urunknak pártus származását, mert nemcsak a ruharedőik azonosak az ábrázolásban, hanem jobb tenyerüket is úgy tartják feléd, amiként a pártus királyok és miként a „Fény-Atya" ősi, sumír neve - a már említett PA-SU-ULLU - jelenti azt, hogy a nyári napforduló utolsó napereje nem más, mint a „Fény-Atya" két kezének Feléd tartott két áldó tenyere. A földi hatalom fénye csak „egy " tenyérből árad.

lgy mi is azt valljuk, hogy a Magyar Szentkorona eredete valóban a Pártus­Hun-Magyar népnél keresendő. De bizonyítani tudjuk, hogy ennek a Szentkoronának alkotói, a mi Pártus-Hun-Magyar-Szabír őseink nem voltak zsidó­keresztény „katolikusok'', hanem azok az „eretnekek", akiknek a hitét a zsidó­származású „egyházatyák" (mint Ephiphanius is) csak „Jézusi szkítizmusnak" nevezik.

Ugyanis ők a mi népeinket csak „scytha" néven ismerték. Ezért tanítja a római egyháztörténelem, hogy „András és Fülöp apostolok voltak a scythák megtérítői." Mivel a szabírokat is a „scyták" közé sorolják, egy nagyon érdekes történeti adattal tudjuk bizonyítani a szabírok „Atya-Anya-Fiú" Szentháromságát. Így mondja az egyháztörténelem:

(Egy rendkívül fontos momentum: A fenti kép tanúsága szerint a Pantokrator Krisztusnak hat ujja van - pontosan ugyanúgy, mint valamennyi Árpád-házi, azaz Jézus-házi királyunknak - Aranyi)

„LEONTIUS *szabir* szerzetes harmadmagával felkeresi HORMISDAS pápát és azt kéri tőle, hogy a nesztoriánusokkal és a neofizitákkal szemben fogadja el a szkíták hittételét - a híres „ UNUS EX TRINITATE PASSUS CARNE"-t, vagyis azt, hogy az „ATYA-ANYA-FIÚ" Szentháromságból EGY testileg szenvedett."

Ez a történelmi valóság bizonyítja, hogy a szabírok Szentháromsága pontosan az, ami a Szentkoronán eredetileg ábrázolva volt, az „Atya-Anya-Fiú" és NEM az „Atya-Fiú-Szentlélek".

A szabírok azért fordultak a pápához, mert a „katholikus" római, zsidó­kereszténység hittételei - 100 éven át semmiféle „Szűzanya-tiszteletet" nem tartalmaztak. A két níceai zsinat (325. és 327. évi) jegyzőkönyveinek eredeti példányai nem tartalmazzák a következőket:

l .) a „Szűztől" való születést

2.) Poncius Pilátus alatti keresztre feszítést, és

3.) a zsidóság Tórájának (a mai ószövetségnek) az elfogadását, vagyis kanonizációját.

Ezek a hittételek mind később és utólag lettek rájegyezve az eredeti jegyzőkönyvre.

A Szentkoronán, eredeti állapotában és átalakítása előtt az ATYA-ANYA­FIÚ Szentháromság ábrázolásán kívül a következő zománcképeket találjuk: „nyolc" apostolét, akik a Pártus Birodalomban tanítottak,

„négy" mártír és

„négy" arkangyal.

Miután az apostolok között „Paulus" is ott van, feltesszük a perdöntő nagy kérdést:

Kit ábrázol Szentkoronánk „PAULUS" zománcképe...?

Csomor Lajos nagyszerű könyve szerint a zsidó-kereszténységünknek „Szent-Pálját" - a hajdani Saul rabbit. Miként az előbbi fejezetben ismertettem, Szentkoronánkon rögzített „Fényatya-Fényszüze-Fényfra" vagyis „Pantokrator-Adiabene Szűzmária pártus hercegnő és Jézusunk Szentháromsszága" mellett Saul rabbi nem ábrázolható!

Azért is tiltakozunk a Saul rabbiból önkényesen lett „Pál apostol"-nak a Szentkoronán való felismerése ellen, mert a „Saul rabbi" című fejezetünkben bemutattuk a római egyház által őrzött, falra festett, V. századbeli portréját. Ez pedig igen MÁS, mint a zománckép „Pál"-ja.

Bemutatom itt Csomor Lajos nagyszerű könyvének 370. oldalán közölt 31. rajzot, mely PAULUSzománcképét mutatja, összehasonlítva Péter, András, Tamás, Fülöp, Jakab, János apostolok képrajzaival. „Pál" képe alatt az alábbi szöveget olvashatjuk:

„Ha Szent Pál képét összehasonlítjuk a többi apostol képével azt látjuk, hogy Szt. Pálnak és Szt. Jánosnak zsidó szakálla van, a többieket viszont pártus .szakállal és hajviselettel ábrázolták. "

Megvizsgálva Szent Pálnak szakállát, feltűnt nekem az a különlegessége, hogy „háromágú".

Ilyen „zsidó szakállt" még nem láttam sem képen, sem a zsidókat ábrázoló szobrokon. De - ha ennek a PAULUS ábrázolásnak „zsidó-szakálla" megkülönbözteti a Saul rabbit, mint „Szent Pált", és így különíti el a többi apostoltól, akkor - gondoltam - itt Saul rabbi ábrázolása valószínűleg - Szentkoronánk készítésének idejében jól ismert - zsidó vallási előírások szerint való.

Előkerestem az „ószövetség" (Tóra) erre vonatkozó rendelkezéseit és meglepetéssel olvasom a „törvénykönyvben" így:

„A ti hajaitokat kerekdedre ne vágjátok, szakállad végét se csúcstsd el. " (3Móz. 19:27.) ...és

„...szakálluk szélét le ne messék" (3Móz. 21:5.)

Ezek szerint a mozaikkép Paulusának nincs zsidó szakálla, hiszen a széle „háromszorosan" be van metszve. De miért „háromrészes" ez a szakáll?

Itt valamit jelent ez a „három"-ág. Különösen azért gondolok „rejteki" közlésre, mert Paulus fejemellett, mindkét oldalon olyan sólyom-madurakat látunk, mint az alatta léve Szent András feje mellett van.

János mozaikképén is ott vannak ezek a sólymok, mindegyik előtt egy kereszt jelképpel. (Mintha Keresztelő Szent Jánosra emlékeztetne.)

Úgy gondoltam, hogy Saul rabbi idejében a „Fénymadárként" tisztelt „sólyom", mely az egyiptomi „OSIRIS-ISIS-HORUS" fény-szentháromságban magát a „Fény-Fiát" - Horust - jelképezte, semmiképpen nem díszítheti annak a Paulusnak a zománcképét, aki Saul rabbiból lett Pál apostollá. Megerősítette ezt a feltételezésemet „Petrus" mozaikképe, ahol hasonló díszítési szimbólumként „oroszlánokat" találunk.

A pártus-hun-szabír máguspapjaink, akik mentesek voltak minden zsidó és „ószövetséges" befolyástól, nagyon jól tudták, hogy kánáni Simon kapta Jézus Urunktól a „PAL" nevet. Így a Szentkoronánk „Paulus " mozaik-képe NEM a Saul rahbiból lett, zsidó-keresztény Pált ábrázolja, hanem Pál Apostolt, a kánáni ,Simont, aki Pünkösdkor megkapta a Szentlelket. - De a szakállával is valószínűlega „három betűs" nevét kívánták kifejezni mágus-pap ötvöseink, akiknek feladatuk a szent hagyományoknak az ötvösművészeti termékeken való megörökítése és szimbolikus közlése - a „rejteki" nyelvet tartalmazó ábrázolások útján.

Így a „háromrészes szakállról" is „P-A-L" név olvasható le és ezt a beavatoltak valóban így olvassák le a zománcképről, míg a profónoknak ez érthetetlen. A katolikus kiértékelés pedig úgy simít mindent a zsidó-kereszténységhez ­ ahogy lehet. Maradjunk csak meg a pártus-kereszténységünk zsidórnentes szemléletében és akkor valóban megmutat minden Igazságot Őfelsége a Szent­koronánk.

Végtelenül sajnálom, hogy a Szentkoronával foglalkozó tudósaink (beleértve Pap Gábor és dr. Bakay Kornél kollegáimat is), Szentkoronánknak a magyarsághoz való érkezési időpontját I. István, vagyis Szent István királyhoz csatolják. Ahhoz a királyhoz, aki a római zsidó-kereszténységgel „gyalázatos szolgaságba" süllyesztette a nemes és szabadnak született magyar népet. A Szentkoronát a római pápától nyert ajándéknak minősítik, különféle hipotézisek említésével.

Nem akarják tudomásul venni azt a rideg valóságot, hogy:

„..a zsidó-kereszténység kitaszította az lstenanyát a Szentháromságból és helyette a „Szentlelket" tette be."

A „Fényvilág" őskereszténységétől teljesen idegen ez a felfogás.

Az „Istenanyát" is magába foglaló „Szentháromságot" ábrázoló királyi korona „eretnek" kegy(telen)tárgynak minősül a zsidó-kereszténység inkvizíciós rendszerében.

Ha ez a Szentkorona a nyugat-római zsidó-keresztény birodalomhoz, vagy annak valamelyik „hatalmasához" került volna, ugyanúgy szétszaggatók, szétszerelték volna a „nyugatiak", amiként a manicheus és Jézus-hitű, a volt Pártus Birodalomból a Kárpát-medencébe áttelepült avaroktól (kangaroktól) elrabolt kegytárgy-kincsekkel tették.

De még egy másik „rejteki" üzenetet is felfedezhetünk Pál Apostol zománcképén.

Nézzük meg a Paulus feliratot a kép felett. Láthatjuk, hogy itt kétféle „U" betűt találunk.

Én a Szentkorona alkotóinak üzenetét érzem itt. Mintha azt mondanánk: Vigyázz!... Ez az igazi „P4L" és nem Saul rabbi. Ugyanis az ,.alkotók" idejében már igen hathatósan működött a saul-páli ortodoxia „eretnek-irtó" mozgalma. A zománcképeken P4L ugyanúgy. pártus módra tartja feléd tenyerét, mint Jézus Urunk és Édesanyja, a Fény-Szűze.

Tehát az említett, kiváló koronakutatónk Csomor is önmagának mond ellent, amidőn elfogadja a zsidó-kereszténység patriarkális szentháromságát tanulmányának alapjaként, de ugyanakkor - Szentkoronánk eredeti alakjának és formájának ábrázolásánál - (mint az előbbi rajzán bemutatja) - a „Szentlelket" egy égből lecsapó madárral jelképei.

Ezt a „madarat" ő, - a saul-páti ideológiát tükröző és ki tudja hányszor átírt és átjavított evangéliumok szelleme szerint - „galambnak"nevezi, de csak a sólyom-madár csap így le, miként rajzán látható, galamb sohasem.

Helyesnek véljük Csomor Lajos megállapításait és hisszük, hogy Szentkoronánk eredeti állapotát a valóságnak megfelelően állítja elénk. A sólymot ­ mint a Szentlélek jelképes hordozóját - azért javasoljuk úgy, mint a Szerző azt feltüntette, mert Csomor Lajos a „pártus kereszténység" szellemi hatását nevezi meg a Szentkoronánk ötvösművészeti forrásaként.

A szabír-hun-pártus-magyar ötvösök nemcsak „szakmájuk mesterei" voltak. hanem a mágusok papi rendjének az egyik és talán legfontosabb tudósai, akik aranyba, ezüstbe, ékszerekbe rejtették el az ősi hagyományt, amit a „feszítsd meg"-et kiáltó gonoszok ma is el akarnak pusztítani.

Csodálatos üzenetük legfontosabbját éppen „Szentkoronánk" tolmácsolja nekünk, de az „üzenet" megismeréséhez, megértéséhez csak akkor jutunk, ha az ő hitvilágukat ismerjük és e hitvilág lelkiségével olvassuk le „Szentkoronánk­ról - a rejteki módserrel - az utódoknak hagyott Isteni Kinyilatkoztatásokat.Arra gondoljunk, hogy ők nagyon jól tudták, hogy a saul-páll ortodoxia „eretnek-sorsot" szánt az ő életüknek, írásaiknak és igazuk volt, mert a mi zsidó-kereszténységünk - a mai napig - tűzzel-vassal pusztít mindent, ami „pártus hagyaték".

Nézzük csak azt a mai felháborodást, amin a zsidó-keresztény egyházak papjai (sokszor igen csúf szavak kíséretében) tiltakoznak azon „felfedezés" ellen, hogy Szűzmáriánk-Nagyboldogasszonyunk nem volt zsidó, hanem Adiabene-Kharax pártus királyi hercegnő és így - miként Csomor Lajos is írta - „Jézus Urunk pártus királyként " jelenik meg a világtörténelem színpadán.....és a Szentkoronánkon is - a Pártus Szentháromságban. Ez a Szentlelket tartalmazó „Pártus Szentháromság" - „Fény-Atya - Fény-Szűze - Fény-Fia" pedig Szentkoronánkon díszlik a csodás zománcképein és ezért lett „Őfelsége" a Szentkoronánk.

A Szentkorona története

Erre vonatkozólag már említettem a hipotézisek sokaságát. Ugyanis e témakörben mindenki csak „találgat".

Amit itt most leírok, azt az olvasó veheti egy extraszenzorális érzékelésnek, a felső világból kapott, múltunkra vonatkozó, tér és idő által nem korlátozott történelmi információnak, egy újabb hipotézisnek, vagy - ha úgy véli - forgató­könyvnek is. Én úgy látom, hogy:

„A magyarok Szentkoronáját a Jézusi Adiabene (Adiabani) dinasztia rendeletére készítették!"

Az „alkotók" valóban a Kaukázus feletti területen települt ötvös mágus­papjaink. A készítés „indoka" nem a szakrális királyság ábrázolása, hanem a „Fény-Atya - Fény-Szűzee - Fény-Fia Szentháromságának a megörökítése. "

A „megörökítés" parancsa pedig elrendelte, hogy ennek a Szentháromságnak ábrázolása Jézus Urunk azon tanítványainak társaságában történjen, akik ezt tanították, a lelkekbe ültették és azok is ott legyenek, akik életükkel fizettek e Szentháromság védelmezésében.

Más kutatók is megérezték, rájöttek, hogy az így elkészített korona Atilla nagykirályunk birtokában is volt, de fejét sohasem ékesítette. Ugyanis Atilla bölcsen tudta, hogy Róma és Bizánc intrikájának a Szentkorona elpusztítása a legfontosabb feladatává lenne, ha létezéséről tudomást szereznének. Ezért őrizte titkosan a vasládában. De volt egy másik indoka is a titoktartásra, hiszen a kényszer-szövetségének gótjai valóban istentelen vandálok voltak.

Miután Atillát és hitvesét Önögész meggyilkolta, fiainak első és legfontosabb feladata a Szentkoronának biztos helyre való menekítése volt. Atilla legkisebb fiáról - Irnik-Csaháról - azért nem tudunk semmi biztosat, mert az ő feladata volt a Szentkorona menekítése.

Róma és Bizánc között EDESSA volt a legbiztosabb hely erre a célra, mert ott volt elrejtve Jézus Urunk halotti leple. Edessa ugyan a Kelet-Római Biroda­lom fennhatóságához tartozott, de - mint kis városállam - saját uralkodója adót fizetett Bizáncnak az önállóságáért. Ide vitte CSABA a Szentkoronát és Jézus Urunk halotti leplét is betették a Szentkorona vasládájába, azzal mintegy „betakarva" a Szentkoronát és a vasláda - a két karizmatikus szentséggel ­ befalazásra került. Ennél a „befalazási" elrejtésnél az Arsacida dinasztiából származó örmény király is jelen volt. Az örmény uralkodók tehát, mint „beavatottak", tudomással bírtak arról, hogy Jézus Urunk halotti leple hol van elrejtve, de azt a titkot nem fedték fel előttük, hogy a vasládában a „Fény­Szűzét" is magában foglaló Szentháromságú Szentkorona is benne van. Az örmény uralkodók úgy tudták, hogy a befalazott vasládában csak Jézus Urunk halotti leple van és ez nekik is „szent" volt, annak ellenére, hogy az örmény­kereszténység is már az „ortodoxia" által bevezetett „Christosi" ideológiát vallotta.

Múltak az évek és a bizánci trónra is olyan uralkodók kerültek, kik az örmény-ágon nyert arsacida származásukra büszkék voltak. Ezek „beavatottak" voltak és tudták, hogy Edessában hol van Jézus Urunknak a halotti leple egy vasládában elrejtve.

Miután az iszlám Észak felé való terjeszkedése és területfoglalása miatt Edessa már nem volt biztos hely a „halotti lepel részére, Leo, bizánci császár 944 augusztus 15-én hadsereget küld Edessába és Bizáncba hozatja a „vasládát ", abban a hitben, hogy a vasládában csak Jézus Urunk halotti leple van.

A „szent ereklyét" tehát most Bizánc őrzi, bezárva a régi vasládába. Megint századok telnek el így, de a „Felső Világ"úgy akarta, hogy egy magyar királyfi, akit majd III. Bélaként köszönthetünk a magyar trónon (1172-1196), ifjúkorában Bizáncban nevelkedjen. Itt ő megtudta, hogy Jézus Urunk halotti leple a császár őrizetében van.

Mint minden fiatal, ő is tudni és ismerni akart mindent és megtalálta a módját annak, hogy a féltve őrzött vasládába belenézzen és a halotti lepel alatt megtalálta a „Jézus-házi" Szentkoronát, az „Atya-Anya-Fiú Szentháromság" zománcképeivel.

Nagyon sokáig titokban tartotta ezt a felfedezését. Bár a bizánciak szerették volna őt a saját császárjukként tisztelni, ő mégis a magyar trónt foglalja el. Megházasodik. Feleségül veszi VII. Lajos francia király leányát, akitől három gyermeke születik: Mária-Margit, Imre és Endre. Az „első", akinek a nagy titkot elárulja, az a gyönyörű leánya, aki már 16 éves. Mária-Margit látni akarja a halotti leplet is és a Szentkoronát is. Együtt mennek meglátogatni a jó ismerős, de már megöregedett II. Izsák-Angelus nevű bizánci császárt és itt - talán egy új fejezetet is nyithatunk a történések elbeszélésében e címmel:

„Egy királyi szüzet a Szentkoronáért".

Mária-Margit apja lánya volt és hitt a Jézus-házi örökségben. Abban, hogy Jézus nem Christos, hanem Chrestos, a Földre szállt SZERETET és Jézus Urunk Édesanyja valóban a „Fény-Szűze" Istenanyának a földi megtestesülése. Tehát nem lett zsidó-keresztény a magyarországi, idegen papság befolyása és tanítása ellenére sem.

Amikor Jézus Urunk halotti leplét kezébe vette, azt kiterítették és meglátta rajta Jézus Urunkat valóságosan, az elhivatottság szilárdságával kijelentette apja és a bizánci császár előtt, hogy ejt a jézusi ereklyét ő fogja őríni. Hajlandó volt Bizáncban maradni császárnénak azzal a feltétellel, hogy a császár - a „lepel" alatt talált Szentkoronát, a vasládával együtt - átadja édesapjának, a magyarok királyának. Így maradt Mária-Margit Bizáncban, nem a „császár", hanem Jézus Urunk szolgálatában és Ill. Béla király vitte a „Fény­Szentháromságának Szentkoronáját" Magyarországra.

Ill. Béla királyunk első dolga az volt, hogy megszervezte és szolgálati szabályzattal ellátta a „koronaőrséget", mely szervezetnek a parancsnokául legmegbízhatóbb és az idegen vallást szívből megvető bizalmi emberét nevezte ki „koronaőr" méltóságnak.

A „koronaőrség" pompás egyenruhában éjjel-nappal őrizte a vasládában tartott Szentkoronát, melynek külön „szentélyt"építettek. Ennek a szentélynek épülete volt egyszersmind a koronaötség szálláshelye (laktanyája) is.

Törvénnyé lett iktatva, hogy:

„A Szentkoronát csak a királyi koronázások alkalmával lehet ládájából kivenni és azt csak a „koronaőr" foghatja kézbe, ő teszi a király fejére és a szertartás után ugyancsak ő helyezi vissza a ládába."

III. Béla azt is törvénybe iktatta, hogy a „koronaőr"-i méltóságba csak olyan személy nevezhető ki, aki ebben a szervezetben munkálkodott. Tehát Ill. Béla a „koronaőrséget" egy titkokat őrző, valójában „titkos társasággá" alakította és ez így is maradt nagyon sokáig. Valószínűleg III. Béla csak IMRE fiát avatta be ebbe a titokba, Andrást nem. A zsidó-keresztény római egyház papjai valószínűleg azért irányították a meráni Gertrudot III. Béla kisebbik fia, András felé és segítették ezt a közismerten könnyűvérű nőszemélyt a tapasztalatlan és nagyon fiatal ANDRÁS befogására, hogy Mária­Margit Imrére való befolyását ellensúlyozzák és megrontsák a királyi család békéjét, ami a meráni Gertruddal meg is történt. Az „eretnek-irtásba" talán besorolhatjuk III. Béla király, aztán fia Imre király és ötéves unokája, László király hirtelen halálának gyanús körülményeit. A nemzeti felkelés megöli Gertrudot, de II. András király halála sem természetes, hanem erőszakos és hirtelen.

Szaladnak az évek, egymást váltják a királyok. III. Andrással kihal a Jézus-házi gyökerű „Árpád-ház". Jönnek a „magyar Anjouk", akiknek Mária tisztelete kimagasló, és Zsigmond megépíti Mariazell-t is. Tiszteletben tartják a koronaőrséget és - talán hivatkozhatunk előbbi fejezetünkben leírottakra - mert a „harc a Jézusi örökségért" küzdelemben minden magyar-Anjou király és királyné gyilkosság áldozata lesz. Nagy Lajos és Zsigmond is.

De minden történelmi vihar ellenére a III. Béla király által megszervezett és megalapított„koronaőrség" erősen áll és őrzi a Szentkoronát a vasládában.

Itt aztán hivatkoznunk kell Pap Gábor kutatására, aki arról tudósít („Angyali korona, Szent csillag", 1997.), hogy:

„1613-ban egy koronaőr, aki hivatalhól kellett, hogy lássa őt, minden koronázás előtt szögről-szögre megvizsgálja a Koronát, tehát tulajdonképpen az egyetlen olyan polgári személyiség, aki hitelesen tanúsíthatta, mi van a Koronán, vagy mi nincs, ez a koronaőr, akit Révay Péternek hívtak, félreérthetetlenül megmondja, hogy a Koronán elől a pantokrátor Jézus képe, a hátsó oromzati elemben pedig Szűz Mária képe van.

Révay Péter koronaőr......az egyik legpróbáltabb becsületű férfiú volt a magyar történelemben, akinek szolgálata alatt kétszer is gazdát cserélt a Korona.

A Bethlen Gábor-féle szabadságharc ideje alatt ez a nagyságos fejedelem is hírtokba vette a koronát, őneki is ki kellett venni a ládájából, meg kellett mutatni, majd visszatenni. Utána, amikor Bethlen Gábor a békekötés értelmében visszaszolgáltatta az akkori Habsburg uralkodónak, megint ki kellett venni és ellenőrizni. És mindenütt ott volt Révay Péter és mind a két szembenálló fél elismerte a hűségét."

Azután részletesen leírja, hogy „1790-ig semmit nem tudunk a Koronáról ". Ugyanis ll. József - aki mint tudjuk nem koronáztatta meg magát - kiviteti az országból törvénytelenül a Koronát.

Pap Gábor szerint ezalatt az öt év alatt történt Mária zománcképének levétele és Dukász Mihállyal való behelyettesítése, valamint a többi képek cseréje is. De megint idézünk tőle:

„Ez alatt - és csakis ez alatt az idő alatt! - lehetett rajta képeket cserélni anélkül, hogy a nemzetnek tudomása lett volna róla. És, hogy ez mennyire köztudott volt: amikor hazahozták a Koronát, egy átvételi elismervénynek számító kettős metszet készült róla. Az egyiknek a felirata az, hogy: „Ilyennek írták le eddig tudósaink a Szent Koronát", a másiknak pedig, amelyik már lényegében a mai állapotot mutatja: „Mi ilyennek találtuk 1790-ben, február 16-ik napján". Ilyet akkor állit ki az ember, ha nem az eredeti állapotában veszi vissza azt, amit kiadott a kezéből.... Azt a részt, ahol a csere történt, először 1792-ben láthatjuk, annak a Decsy Sámuelnek a munkájában, aki egy helyen elszólja magát. Leírja ugyanis a mai állapotot, pontosan ezekkel az alakokkal s ugyanakkor, mikor a drágakövekről szól és a hátsó drágakőhöz ér, azt mondja: „az, amelyik a Szűz Mária képe alatt van. " Tehát tudja, hogy ott Szűz Mária képe volt, de ugyanakkor az aktuális helyzetet is leírja."

Pap Gábornak igazat adunk. A brutális cserét csak a Habsburg szellem sugallhatta és a „kalapos király" valósította meg. De mindjárt két kérdést is teszünk fel a korona-kutatóknak:

1.) Honnan szerezték be a Habsburgok Dukász Mihály, Konstantin és Géza zománcképeit és

2.) hová lett Szűz Mária mozaik-képe...?

Ugyanis ebben az esetben Csomor Lajos által, a khakhuli triptichonon talált csonka zománckép sohasem lehetett a Szentkoronán, mert 1784-ig azon rajta volt egy sértetlen Szűz Mária zománckép, amit a Habsburgok szereltek le róla.

Akárhogyan találgatjuk a lehetőségeket, a magyar Szentkorona története azt bizonyítja, hogy ez az egyetlen ereklye, amely megőrizte a „Fény-szent­háromságát ". Egyetlen, ahol a „Fény-Fia", Jézus Urunk „Pártus Királyként" van a zománcképen ábrázolva, azonos módon Édesanyjával, a „ Fény­Szűzével".

Tisztelet illesse az Árpád-házinak nevezett királyainkat, akik a Szent­koronájukkal őrizték a Szentkoronát készítő Adiabene nevű, Jézusi királyi dinasztiához való tartozásukat.

A „jézusi örökségért" folyó titkos küzdelem kiirtotta őket, mint a Jézusi dinasztia örököseit is. Az „Atya-Anya-Fiú" Szentháromság létezését hirdető Szentkoronát is megcsonkították. Mindezt azért, hogyJézus Urunkat, a Pártus Herceget zsidóként és „Messiásként" fogadtassák el a zsidó­kereszténységben,melyet ma a „titkos társaságok" irányítanak. Nincs szándékomban a vitatkozás. Állító mondatokban írtam le mindent. - Annak a Jézus Urunknak szolgálatában, aki Pártus királyként jelenik meg a magvar Szentkoronán.

*     *     *

1998. március 16-án a Vatikáni Bizottság korszakos fontosságú dokumentumot tett közzé. Ebből akarok befejezésként egy részt kiragadni és idézni azért, mert II. János Pál pápa is sokszor kinyilatkoztatta az alábbiakat:

„A keresztények és zsidók közötti kapcsolat jövőjére tekintve, elsősorban katholikus testvéreinket kérjük, hogy ébredjenek tudatára héber gyökereiknek. Kérjük őket, hogy ne feledjék: Jézus Dávidtól származott, Szűz Mária és az apostolok a zsidó népből jöttek..... "

Nem értjük ennek a pápai nyilatkozatnak célját. Ugyanis az evangéliumok szerint nem Jézus, hanem József, a zsidó ácsmester származott Dávidtól. Ha pedig ez a zsidó József Jézus Urunk apja, akkor mi lesz a „szeplőtelen fogantatás " valóságával... ?

Az evangéliumok nem mondják és nem bizonyítják Szűz Máriának zsidó származását, az apostolok Jézus Urunk tanítványai pedig galileaiak voltak, a „galil hag gójiim " területről.

Ez a vatikáni dokumentum „magasabb" célokat szolgál. Kicsiny vagyok a vitatkozásra, de ismerve és leírva Jézus Urunknak - a Pártus Hercegnek - és Édesanyjának, Adiabani Mária Pártus hercegnőnek élettörténetét - egy szerény megállapítással zárom e könyv lapjait:

Zsidó-kereszténységünkben Jézust, a Pártus Herceget ugyanúgy tették zsidóvá, amiként a lengyel Vojtilia - mint pápa - római lett. De mégis meg­kérdezem Tőle: az „embertől" is és a „pápától" is: