Tartalom

MILYEN NYELVEN BESZÉLTEK A HUNOK?

A hunok nyelve nem lehetett török nyelv. Az a megállapítás, hogy a hunok vezetőrétege, sőt maga a hun nép is török lett volna, két érvre épül fel. Az egyik az a feltételezés, hogy a hunok Belső-Ázsiából jöttek Európába, olyan tájról, ahol akkor török nyelvet beszéltek. Ha a hunok a 10. században éltek volna, megkockáztatható lenne a török nyelvek nagy elterjedtségére hivatkozni, de a hunok idejében, az 5. században és még korábban erről beszélni téves dolog. Az iráni eredetű népek akkor még mélyen benyomultak Ázsia füves pusztáira és a folyók, tavak mentén a Csendes Óceánig ők uralták a kontinenst, mint a szkíták és leszármazóik is. Az irániak nagymérvű eltörökösödése és így a török nyelv térfoglalása későbbi esemény.

A hunok idejében tehát Belső-Ázsiában inkább az iráni nyelv csengéséről beszélhetnénk, ha ugyan az európai hunok ázsiai eredetét egyáltalán komolyan vesszük. A másik érv, amit a hunok török nyelvűsége mellett felhoznak, nem a környezetből levont következtetés, hanem direkt érv: Attila családjában használt négy vagy öt személynévnek török az etimológiája, vagy helyesebben törökös a hangzása. Ezeket a törökös hangzású hun személyneveket azonban nem hun szövegekből veszik, hanem idegen ajkú emberek idegen írásrendszerrel készített feljegyzéseiből. ahol a nevek szükségszerűen torzított formában maradtak fenn, - jegyzik meg a török származtatás bírálói. Példaképül hivatkoznak itt Attila hites feleségének Aryk Kan nevére, ami törökül ,tiszta fejedelem' jelentésű. Ezt a nevet Priskos kéziratainak másolataiból betűzték így ki. S miután török jellegét és török értelmét ,határozottan' megállapították, előkerült az eredeti Priskos-kézirat, ahol a név nem Aryk Kan, hanem Ereka, Réka alakban szerepel. Ez pedig nemcsak nem teszi a török magyarázatot lehetővé, hanem "még az is kizártnak mondható, hogy ez a név török származású lett volna" (141m. 58 sk).

A nyelvészet alapvető szabálya szerint "hangtörténeti ismeretek nélkül sikeresen nem egyeztethetünk egymással rokon nyelvi szavakat" (86m. 15). Noha ez az aranyszabály régóta köztudomású, a török elmélet hívei mégis elmulasztották a szóban forgó néhány személynév hangtörténeti megvizsgálását, úgyhogy következtetéseiket pusztán a nevek törökös csengésére alapították. Emlékeztetnek a bírálók a török nyelv már félszázada ismert jellemző vonására, hogy a török egyes mássalhangzókat nem képes kiejteni, Így a szókezdő L, R, N és sokszor a P hangot sem (178m. 20 sk), viszont ezek a hangok a hun nyelv emlékanyagában előfordulnak. A hunok idejében a törökben a Z hang is ismeretlen volt. Eszerint Attila egyik fiának a Priskos- kéziratban olvasható Deggezik nevét sem lehet török eredetűnek mondani. Végül kiderült az is, hogy az Attila, Ellák, Bléda és Mundiuchus név a török által kiejthetetlen hangcsoportokat tartalmaz. Vagyis mindazokról a nevekről, amelyekkel régebben a hunok törökségét bizonyítgatták, rendre kiderült, hogy a törökből nem magyarázhatók, "sőt e nevek annyira nem törökös jellegűek, hogy azokat török nyelven beszélő emberek az 5. században a bizánci forrásokban ránk maradt alakban kiejteni is képtelenek lettek volna" (141m. 62 sk). Eszerint "a hunok nyelvének török voltáról nem beszélhetünk, hanem még az is valószínűtlen, hogy a hunokra vonatkozólag török összetevő megléte egyáltalán feltételezhető volna" (141m. 63; 121).

De hogyan is volna fenntartható a nézet, hogy a hunok vezetőrétege, népe s birodalma török vagy török jellegű, amikor ugyanazok a szerzők, akik ezt állítják, más helyen azt írják, hagy "a török elem Attila birodalmában valósággal eltűnt a rengeteg indoeurópai, főleg iráni nép hatalmas tömege alatt" (146m. 29). Ne áltassuk magunkat: a hunok nyelve nem lehetett török.

A hunok nyelve valószínűleg magyar volt. - Az eddig ismert hun nyelvemlékek nem elegendők arra, hogy azok alapján minden kétséget kizárólag megállapítható volna a hunok nyelve. A ránk maradt feljegyzések és tények összevetése alapján mégis több valószínűséggel állítható, hogy a hunok magyar nyelven beszéltek, mintsem törökül. Ezt már azok a nyelvészek is feltételezték, akik nem fogadták el a hunok belső-ázsiai eredetét, hanem a Kaukázusból léptették őket a történelem színpadára. ők a hunok nyelvét a Kaukázusban dívott nyelvekkel hozták kapcsolatba, ahol a magyar és magyarral rokon nyelvet beszélő népek nagy sokasága élt. Így tett pl. Vivien de Saint Martin és Neumann is, akik a hunok nyelvét finnugor nyelvnek tartották (146m. 27). Ez a nézet magában is elegendő arra, hogy a lehetőséget mérlegeljük.

Mit tudunk ehhez hozzátenni?

Mindenekelőtt azt, hogy a középkori nem-magyar elbeszélő forrásokban a hunok beszédét "oroszlánok bőgésének" nevezik (146m. 64, 147, 178). Ha tehát a hunok eredetét a Kaukázus vidékén meg Iránban keressük, szóval a Régi Kelet területén, akkor az idézett kifejezés sokat mond. A Régi Keleten ugyanis az oroszlán közismert neve Magara volt. Ha tehát a hunok ,magara' nyelven beszéltek, ez nyilván a magyar kellett legyen. Fontos érv az is, hogy a hazai elbeszélő források a hunokat és magyarokat kifejezetten egy és ugyanazon népnek mondják és ez a nézet az egész középkoron át uralkodó nézet volt. Ha tehát a két néven szereplő nép egy és ugyanaz, akkor nyelvüknek is azonosnak kell lennie, vagyis a hunok nyelve is magyar volt.

Van azonban egy másik, szinte tárgyi bizonyíték erejével felérő történelmi tény is. Minden magyar krónika, tartozzék Kézai vagy Anonymus követői közé, határozottan állítja, hogy a székelyek Attila király népe voltak, "a hunok maradványai" (Hunorom residui), akik a birodalom összeomlása után helyben maradtak és megvárták, amíg a többi hunok Árpád vezérlete alatt " újra visszatértek Pannóniába." A székelyek a. visszatérők elé lovagoltak egészen a Ruténföld határáig, velük egyesülten és mindenben együttműködtek az ország újra egyesítése, egy politikai főhatóság alá helyezése érdekében. A források a magyar-székely megbeszélések során tolmácsokról sohasem tesznek említést. Ha tehát a székelyek magyar nyelvűek (semmi nyom sincs arra, hogy valaha is más nyelven beszéltek volna) és ők a hun nép maradványai, logikai kényszerűséggel következik, hogy a hunok maguk is magyarok voltak.

A hunok magyar nyelvűségének további bizonyítéka a rovásírás. Ezt az írást a ránk maradt 16.-18. századi feljegyzések egyöntetűen "hun azaz székely írásnak," "hun azaz székely betűknek," a "hun nyelv ábécéjének" nevezik és az ilyesfajta jelekkel írt szövegek mindig magyar nyelvűek Sajnos, Sebestyén Gyula, aki a hun-székely rovásírás emlékeit összegyűjtötte és közzétette, nem talált hun korszakból származó magyar nyelvű rovásszöveget, ami a vitát eldöntötte volna. De ilyent ő nem is keresett, mert a korabeli tudományos légkörben erre semmiféle ösztönzést nem kapott, de annál több elriasztást. Még ma is azt hirdetik a nyelvészek Itthon, hogy ilyen okmányok után kárba veszett fáradozás kutatni, mert "az írott történeti adatokból éppúgy nem várhatjuk, akárcsak honfoglaláskori leleteinkből, hogy őstörténetünk messze évezredeibe vezessenek bennünket" (117m. 25).

Ami pedig a hunokat közelebbről illeti, ott igazán hiába kereskednénk írások után, hiszen azok analfabéta barbárok voltak és Attilát meg Blédát Ravenna látta el irodai teendőkben jártas írnokokkal (146m. 127). De akármilyen magas fal is zár el bennünket pillanatnyilag a hunok írásától, meg kell kísérelnünk, hogy azon átjussunk, mert csak nem a levegőből vették a középkoriak és későbbiek azt az állítást, hogy a rovásírás betűi hun betűk, az írás hun írás, de mégis magyar nyelvű.