Gyulahús Kft. néven megalapította önálló húsipari cégét Gyula város önkormányzata. A cégalapításról szóló előterjesztést a képviselő-testület a szerdai rendkívüli közgyűlésen, zárt ülésen fogadta el - jelentette be sajtótájékoztatón Görgényi Ernő (Fidesz) polgármester.
Miért nem számolják fel az ezreket megkárosító "hitelcégeket"?
2013.01.10. 06:09
Kérdés, képtelenek vagy nem is akarják felszámolni az állami szervek az ezrektől több tízezer forintokat közönséges szélhámos módjára kicsaló, mégis a legolvasottabb napilapokban a mai napig is hirdető gazemberek társaságát, az úgynevezett fogyasztói csoportokat.
A Magyar Polgári Párt (MPP) támogatja a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által a Székelyföld autonómiájáért Marosvásárhelyre meghirdetett március 10-i demonstrációt - közölte Biró Zsolt, a párt elnöke keddi sajtértekezletén.
A rezsidíjak után a kenyér áfájának csökkentését várják a kormánytól
2013.01.09. 06:37
A kenyér árának minimum 20 százalékos emelését kezdeményezi a Pékszövetség még januárban, miközben a piac szereplői nem tartanak indokoltnak ilyen mértékű drágulást. Piaci nyomásgyakorlás lenne csak a háttérben, vagy az életben maradás a tét? Megkérdeztük az érintetteket.
Gyöngyösi-ügy 2.0? Ismét nagykoalíciós összeállást akar Bajnai Gordon exminiszterelnök egy újságírónak lapja szombati számában megjelent publicisztikája miatt.
Három jogszabályt, köztük az Alaptörvényt is szigorítaná a Jobbik. Erről kérdezték Sneider Tamást, a Jobbik alelnökét az Echo TV Napi aktuális című műsorában.