Magyarországon valamennyi mutató romlik, mióta beléptünk az EU-ba. Szégyen, hogy miközben külföldi cégek viszik ki a pénzeket az országból, arról kell beszélni, hogy a gyerekeknek van-e mit enniük. Interjú Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanárral

 

 

- Megszavazták az új európai uniós költségvetést: az összeget csökkentették, tehát kevesebb pénzből lehet gazdálkodni a következő ciklusban. Mit gondol erről a lépésről, mennyiben érinti ez hazánkat?

- Az Európai Uniós erős országai - élükön a britekkel - elérték azt, hogy a következő ciklus költségvetését megkurtítsák az előző időszakhoz képest: 3,4 százalékos csökkenésről beszélhetünk. Ez tökéletes példája annak, hogy az Európai Unió értékrendje már régen nem aszerint alakul, ahogy azt a csatlakozáskor ígérték. Nevezetesen akkor arról volt szó, hogy a szegény országokat fel fogják majd zárkóztatni. Mostanra teljes mértékben nyilvánvalóvá vált, hogy az EU-t nem értékek, hanem kizárólagosan érdekek irányítják. Ehhez illeszkedik ez a mostani költségvetési vita is, melynek során nyilvánvalóvá vált, hogy az erősek, a gazdagok nem kívánják a szükséges mértékben segíteni a szegényebbeket. Ez azt jelenti, hogy kevesebb pénz fog jutni projektek finanszírozására, mint a mostani költségvetési időszakban. Egy nagyon fontos területre, a versenyképesség-növekedésre például 17,6 százalékkal kevesebb pénz jut majd, ami számunkra nagyon hátrányos, hiszen éppen ilyen problémákkal küszködünk a dél-európai országokkal együtt. Ezekre a gazdaság versenyképességét javító pénzekre legalább annyira nagy szükségünk lenne, mint a fölzárkóztatást szolgáló kohéziós összegekre. Fontos hangsúlyozni, hogy az EU adminisztrációjára 62 milliárd eurós összeg jut majd, ami 8 százalékos növekedésnek felel meg. Vagyis saját magukra, a bürokráciára szánt összegeket növelték, míg a versenyképesség-növekedésre szánt keret ennek csupán a kétszerese, 125,7 milliárd euró. Ebből látható, milyen óriási összegek folynak el bürokráciára és a hatalmas apparátus fenntartására az unióban.

- Az uniós költségvetés kapcsán nagy vita alakult ki kormány és ellenzék között arról, hogy vajon több vagy kevesebb forrás jut a következő hét éves ciklusban hazánknak. Mi az igazság, valóban jobban járt hazánk, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott?

- Jómagam nem akarok számháborúba belemenni, ami arról szól, hogy hazánknak mekkora forrást juttatnak, hiszen ez sok tényezőtől függ. Ha például az inflációt figyelembe vesszük, nyilván kevesebbre jön ki a végső szám. A korábbi tervhez képest több jut Magyarországnak, ami főként a Kohézió Barátai csoport szervezkedésének köszönhető. A kohéziós alapból kifizetendő összeg lényegében változatlan maradt. Sikerült elérni, hogy létrehozzák a legfejletlenebb régiók kategóriát, amelybe Magyarországról is beletartozik egy régió. Ilyen címen juttatnak 1,4 milliárd eurót hazánknak (ami azért nem olyan hatalmas pénz), ugyanakkor egy ezzel nagyjából megegyező - 1,2 milliárd forintos - összeget gyakorlatilag rögtön el is vesznek tőlünk azon a címen, hogy a közép-magyarországi régió fejlettsége miatt már nem kaphat támogatást. Kijön egy 0,2 százalékos egyenleg, ami elhanyagolható különbség. Elmondható, hogy a mezőgazdaságra, vidékfejlesztésre kapott összeg szinte változatlan marad. A legfontosabb azonban nem az a kérdés, hogy mennyivel több vagy kevesebb pénzt szavaztak meg a magyaroknak, hanem hogy mit fogunk ezekkel a forrásokkal kezdeni, le tudjuk-e hívni azokat és úgy tudjuk-e elkölteni, hogy annak haszna legyen.

- A következő kérdésem éppen erre irányul. Nyilván Ön is arra gondol, hogy az uniós pénzek akkor gazdagíthatják országunkat, ha azokat le is tudjuk azokat hívni, illetve ha a megfelelő célokra fordítják azokat. Hogy látja, milyen hatékonyan használtuk fel korábban az uniós pénzeket, illetve ha ebben lát hiányosságot, lehet-e e tekintetben változás a következő években?

- Az elmúlt években a tapasztalat az volt, hogy nem hívtuk le soha a nekünk szánt összegeket teljes egészében, és amit lehívtunk, azok kapcsán sem érezték a magyar állampolgárok, hogy javult volna az életminőségük vagy az életszínvonaluk. Ha például egy falu főterén egy oda nem illő diszkövezésre fordítják az uniós pénzt, akkor az emberek inkább dühösek, hiszen ez számukra semmi pozitívat nem hozott, viszont azt ők is látják, hogy valakinek ez egy jó üzlet. Nagyon fontos lenne, hogy ezekhez az összegekhez hozzájussanak a kisvállalkozók, de a pénzlehívások mértéke nem javult ezekben a körökben. Ezek a cégek nem tudnak pályázati pénzekhez jutni, mert egyrészt nincs önrészük, másrészt meg egy rendkívül bürokratikus rendszerrel kellene megküzdeniük: pályázati irodákon keresztül vezet az út ezekhez a források, amire szintén nincs keret. További feltételeknek is meg kellene felelniük, amely a válság miatt sok kicsi számára lehetetlen: adótartozásuk nem lehet, illetve általában csak akkor pályázhatnak, ha az elmúlt években nem termeltek veszteséget.

- Láthatjuk, hogy igen nagy gond van a lehívásokkal, illetve arra is említett példát, hogy sokszor felesleges dolgokra mennek el ezek az összegek. Talán nem túlzok, hogy ezeken túl is felmerülnek nagy problémák az EU-s pénzek kapcsán.

- Nemrégiben részt vettem egy európai uniós konferencián, ahol a téma az volt, hogy a kohéziós alapoknak milyen haszna volt az országokra nézve. Jómagam is tartottam előadást, amelyben konkrét adatokkal igazoltam, hogy Magyarország tekintetében valamennyi gazdasági és társadalmi mutatója azt támasztja alá, hogy a kohéziós pénzek elköltése nem javította a gazdaság versenyképességét, sem pedig az emberek életszinvonalát és életminőségét. Vagyis nem kerültünk közelebb a fejtettebb országokhoz. Sajnos még  a várható élettartam tekintetében sem sikerült javítani a pozícionkon. Ebből viszont világosan látni, hogy az elköltött pénzeknek nincsenek pozitív gazdasági-társadalmi hatásai. Én azt gondolom, hogy az úgynevezett szabadpiaci verseny, amely szerint bármely ország bármely cége jelentkezhet a pályázatokon, ebben az esetben nem tisztességes, ugyanis általában az történik, hogy a különböző beruházási lehetőségeket a gazdag országok vállalatai nyerik el, amelyek a pénzt aztán ki is viszik az országból. A munkát persze lehet, hogy a hazai kiscégekkel, mint alvállalkozókkal végeztetik el. Azonban az már egyáltalán nem biztos, hogy tisztességesen ki is fizetik őket. Számtalan példa van arra is, hogy ezek a cégek saját üzleti köreiket hozzák helyzetbe: például építőanyagot vagy alkatrészeket kell beszerezni akkor is, ha lenne megvehető hazai termék. Ráadásul teszik ezt magasabb áron, ami drágítja a beruházást. Arra is volt példa, hogy olyan technológiát hoznak ide –pl.  hulladékfeldolgozási projekteknél - , amely messze nem a legkorszerűbb, de így el tudták sózni nálunk a régebbi technológiát, mégpedig jó áron. Egy tisztességes rendszerben, ha az EU-t komolyan érdekelné a magyar gazdaság fejlesztése, felzárkóztatása, akkor  ezeket a projekteket magyar cégeknek kellene elnyerniük. Ezzel ugyanis valóban erősödne a magyar gazdaság, hiszen a pénzek itt maradnának. A korrupció szintén folyamatosan nő Magyarországon, ami összefügg a pályázati rendszer problémáival, hiszen sok esetben a megállapodás része, hogy mekkora összeget, kinek kell visszaosztani, hogy valakit nyertesnek hozzanak ki. A kicsiknek pedig nincs lefizetésre tőkéjük. Egyelőre nem tudjuk, a jövőben mindez hogy alakul, de az biztos, hogy eddig az volt a jellemző, hogy a nekünk szánt EU-s pénzekből is többségében a külföldi cégek, meg egy hozzájuk kötődő hazai „szűk kör”  csinált magának jó üzletet.

- Amikor felmerül, hogy a jelenlegi helyzetben valóban érdemes-e uniós tagoknak maradni, akkor a kormány rendszerint azzal érvel, hogy haszonélvező ország vagyunk, több előnnyel jár a tagság, mint hátránnyal. Valóban így van ez?

- A kormány ebben téved, mivel nem jó számokkal dolgozik. A nemzeti jövedelem körülbelül egy százalékát fizetjük be tagsági díjként. Aztán kapjuk a különböző támogatásokat, és a két dolog egyenlege szerint – elvileg – haszonélvezői vagyunk a tagságnak. Csakhogy ki számszerűsíti a nyakunkba szakadt EU-s bürokrácia óriási költségeit, az EU tagság miatt fenntartandó intézmények és alkalmazandó szakértők költségeit? Számszerűsítette-e már valaki a vállalkozások, például a kereskedelmi egységek  EU-s tagság miatt megnőtt terheit, vagy a gazdákat ért felesleges szabályok tömegét, a disznóólak és tyúkketrecek kinézetével kapcsolatos szabályozást, vagy a moslék – ami normális, egészséges állati eledel – használatának megtiltását, amivel a tápgyártó külföldi cégeknek csinált üzletet az EU? És sorolhatnánk még hosszasan azokat a kötelezettségeket, amelyek az életkedvét is elveszik egy magyar vállalkozónak! Mindezek rengeteg veszteséget okoznak a magyar gazdaságnak, anélkül, hogy valaki számszerűsítené őket! Az pedig szintén nem igaz, hogy cserébe „megnyíltak számunkra az EU-s piacok”. Ez csak reklámszöveg. A valóság éppen a fordítottja. A mi piacunkat foglalták el – elvéve azt a hazai szereplőktől – a fejlett országok, gyakran erősen támogatott  termékei. Azt ki számszerűsíti, hogy mekkora kárt okoz mindaz, hogy kiverik a magyar gazdát a saját piacáról azzal, hogy beömlik az otthon már nem értékesíthető minőségű élelmiszer? Ha minden hátrányt összeszámolna egyszer valaki, akkor az egyenleg nagyon is negatív lenne! És akkor azt még nem is említettük, hogy cégeinket, piacainkat gyakorlatilag nulla áron felvásárolták, rengeteg munkahely megszűnt, ami miatt a  magyar gazdaság a mai napig nem tudott talpra állni. Szégyen, hogy az EU-s parlamentben arról tartanak meghallgatást, hogy mi mit teszünk azért, hogy a gyerekek ne éhezzenek nagy számban hazánkban!  Ez  legutóbb a II. világháború után volt probléma!

- Hogyan vélekedik a nagyrészt megszorításokra és bérmérsékletre épülő európai uniós gazdaságpolitikáról? Reménykedhetünk-e, hogy ebben lesz pozitív változás a közeljövőben?

- Én továbbmennék, szerintem az Európai Uniónak nincs gazdaságpolitikája. Az erős országoknak vannak érdekei, amely érdekrendszer ellen Magyarország nem lép fel. A perifériákra - amelybe mi is beletartozunk – a gazdag országok, élükön a németekkel kihelyezik azokat a termelő tevékenységeiket, amelyek nagy környezetterheléssel járnak, és rendkívüli módon energiaigényesek. Ezektől a régebbi iparágaktól megszabadulnak, és a kihelyezett összeszerelő telephelyeken keresztül a fejlett országok magukhoz láncolják a gyengébbek gazdaságát, függővé, beszállítóvá  teszik azokat. Így ha ők elmennének, akkor összezuhanna az egész rendszer. Vagyis ezzel a megoldással megszűnik számukraaz önálló gazdasági fejlődés lehetősége. Az önálló fejlődést az segítené, ha a hazai vállalkozások kapnának lehetőséget ha a mikro- és kisvállalkozások értelmes munkahelyeket teremtenének, ahol az emberek a fejüket és nem csak a kezüket használhatnák, mint az összeszerelő üzemekben. Ha mindegyik ilyen kis cég létrehozhatna csak egy munkahelyet, akkor már több százezer ember kaphatna munkát, és felszívhatnák a munkanélküliség egy részét. Ezek pedig a magyar gazdaságot gazdagíthatnák, itt adóznának, fejlesztenének, járulnának hozzá a társadalmi problémák megoldásához. Ezzel szemben továbbra is az olcsó bérű, külföldi összeszerelő munkahelyek teremtését  támogatja  a kormány jelentős költségvetési kiadásokkal. Ezzel a periférián maradásunkat veszélyezteti. Visszatérve az EU gazdaságstratégiájára, persze papíron van ilyen. Ilyen volt például az un.Lisbon-i stratégia, amely szerint az EU gazdaságának 2010-re a világ legfejlettebb, legsikeresebb, legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává kellett volna válnia. Ehelyett egy lemaradó, válsággal küzdő gazdasággá vált! Más tehát a papír, és más a valóság! Éppenúgy, mint ahogyan az a szocialista tervgazdaságban volt. A valódi döntéseket az EU-ban  nem a papíron lévő tervek, hanem az üzleti- és pénzvilág érdekei diktálják.

Kovács Zita

alfahir.hu