Plágiumgyanúba keveredett az Együtt 2014
2013.01.15. 12:28

A Magyar Nemzet szerint plagizált az Együtt 2014: a Bajnai-féle politikai formáció alkotmánytervezete 60-70%-ban megegyezik a Petrétei József által 2006-ban készített tervezettel.
Petrétei József akkori igazságügyi és rendészeti miniszter 2006 júliusában, a Gyurcsány-kormány idején készített tervezetet, ezzel nagy részben azonos az Együtt 2014 által a napokban nyilvánosságra hozott dokumentum. A Magyar Nemzet szerint ez politikai plágium gyanúját kelti, az Együtt 2014 tervezetében ugyanis nem jelezték, hogy annak elkészítésében Petrétei közreműködött volna, vagy engedélyt adott volna az általa írt szöveg átvételére.
A két dokumentum közti elétérések minimálisak, sokszor csak egy-egy jelképes szóban térnek el, a lap példaként említi, hogy Bajnaiék "személyek" helyett "jogalanyokat" írnak.
Szó szerint vették át a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló részt, és a pozitív diszkriminációról szóló részt is, mely szerint "Nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek, ha a személyek (Petréteinél jogalanyok) meghatározott csoportját az alapvető jogok érvényesülése vagy az esélyegyenlőtlenség csökkentése (Petréteinél: felszámolása)érdekében részesítik előnyben.”
Az Együtt 2014 tervezetét Bárándy Péter volt igazságügy-miniszter készítette el. A lap megkereste az ügyben őt és Bajnai munkatársát, Szigetvári Viktort, ám egyiküket sem sikerült elérniük.
MNO - barikad.hu
|