Börtönviselt színésszel erősít a TV2
2013.01.14. 17:16

Kammerstadter István a rosszfiú karakterét kapta meg a TV2 Bűnök és szerelmek című sorozatban, ahogyan korábban az élet is ezt a szerepet osztotta rá.
„Krami” több bűncselekmény miatt éveket töltött börtönben, ezért pontosan tudja, milyen az alvilág, a bűnözés, az élet árnyékos oldala – számolt be a Blikk.
A sorozat Serifje a bulvárlapnak így nyilatkozott: „Negyvenéves koromig úgy éltem, ahogy. Intézetben nőttem fel, aztán az éjszakában dolgoztam. Vallom, egy idő után mindenki egy kicsit olyanná válik, amilyen a környezete. Ez történhetett velem is. Nekem nem volt gyerekszobám, viszont sok gyerekkel osztoztunk egy szobán.”
„Egyszer devizaügyek miatt ítéltek el, volt egy súlyos testi sértésem is. Egyszer pedig lőszerrel és lőfegyverrel való visszaélés miatt büntettek. A kocsimban volt egy Beretta. Három évet kaptam. Pedig vannak anyák, akik miután megszülik a gyereküket, a WC-be dobják, majd elmeállapotukra hivatkozva kapnak két évet, felfüggesztve. Elég igazságtalannak érzem” - magyarázta korábbi bűnözői életmódját Krami, aki ezért két évet töltött a „hűvösön”.
Mivel jól viselkedett és bent „kulturális életet szervezett”, korábban szabadulhatott. A börtönben meglátogatták ismert barátai is: „Ganxsta Zolee és Bunyós Pityu, ingyen jöttek fellépni a baracskai börtönbe miattam” – büszkélkedett Kammerstadter.
A korábbi bűnöző saját bevallása szerint ma már "kerüli" a balhékat. „A nagyobbik fiam a legjobb barátom. Harminckét éves, én negyvenhat. Egy szórakozóhelyen együtt dolgozunk. Unokám is van, ő tizenkettő. Ez a sorozat az életemnek egy új szakasza. Olyan munkával kereshetek pénzt, amit élvezettel csinálok” – tette hozzá a nehézfiúból színésszé lett István.
borsonline.hu – barikad.hu
|