Gyöngyösi-féle nagykoalícióra hív Bajnai
2013.01.09. 06:32

Gyöngyösi-ügy 2.0? Ismét nagykoalíciós összeállást akar Bajnai Gordon exminiszterelnök egy újságírónak lapja szombati számában megjelent publicisztikája miatt.
Jobb- és baloldali "demokraták" egységes kiállását sürgeti Bayer Zsolt szombati írása miatt Bajnai Gordon. A Haza és Haladás Egyesület elnöke az MTI-nek kedden küldött közleményében azt írta: a publicista foltot ejtett a Fidesz és Orbán Viktor becsületén, ezért "Magyarország joggal várja el tőlük, hogy letöröljék azt".
A volt kormányfő felidézte, hogy a magyar politikai élet képviselői tavaly decemberben korábban nem látott egységet mutattak: a jobbikos Gyöngyösi Márton parlamenti felszólalása miatt rendezett, nácizmus elleni tüntetésen rajta kívül Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető és Mesterházy Attila, az MSZP elnöke is felszólalt.
Ma ugyanerre az egységes kiállásra van szükség - írta Bajnai Gordon, hozzátéve: tűrhetetlen, erkölcstelen és embertelen, hogy Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban megjelent írásában "állatoknak nevezte honfitársaink egy csoportját". "Bayer Zsolt nem demokrata, mert vélt vagy valós konfliktusait erőszakkal akarja megoldani, mert magyar állampolgárokat a saját hazájukban fenyeget, és (...) rasszista, mert emberek egy csoportját igaztalan általánosítások alapján bélyegzi meg és rekeszti ki" - olvasható a közleményben.
Mint ismert, az újságíró véleményétől tegnap elhatárolódott Navracsics Tibor és Deutsch Tamás is, az előbbi gesztusát pedig Gyurcsány Ferenc a Facebookon dícsérte meg.
barikad.hu
|