A polgármesteri tisztség körül zajló háborúskodás már 2010 októbere óta húzódik Vajszlón. A területi választási bizottság törvénysértést állapított meg az önkormányzati választáson. A posztért versengő Denke Valéria 417 voksot, ellenfele, Szabó Kornél Csaba pedig 418-at kapott.
A novemberi megismételt választáson fordult a kocka és a fideszes Denke Valéria 26-tal több szavazatot kapott, mint a független Szabó Kornél Csaba. Denke azonban nem ülhetett sokáig nyugodtan a polgármesteri székben, mert 2011 májusában a képviselő-testület felmentette dr. Ornódi Lívia jegyzővel együtt.
A könyvvizsgálói jelentés alapján visszaélés gyanúja merült fel Denke személyével kapcsolatban, így a testület öt független képviselője szerint alkalmatlanná vált a polgármesteri feladat ellátására. Gut Antal alpolgármester a Bama.hu-nak akkor elmondta, a testület elsődleges feladatának tekinti, hogy megakadályozza a település további eladósodását. Még május végén, a felmentett polgármester, őrző-védő szolgálatot bízott meg azzal, hogy biztosítsák a hivatalban folyó munka zavartalanságát, illetve az ott dolgozók testi épségét a jegyzőt ért fenyegetéseket követően. Gut Antal alpolgármester és dr. Vittay Szilárd, a pénzügyi bizottság elnöke azonban sikertelenül próbáltak bejutni a hivatal épületében és az ügyfélfogadás is szünetelt. Közben Denkéék levélben kezdeményezték az Országgyűlésnél a képviselő-testület feloszlatását, mert a felmentett polgármester szerint az adott körülmények mellett lehetetlenné vált a munka. Gut és Vittay egy rendkívüli falufórum során ismertették a 2009-es év gazdálkodásáról szóló 23 oldalas jelentést, amely az „ötök” megrendelésére készült, hogy képet kapjanak a település lakói is a közpénzek felhasználásáról, az adósságállomány alakulásáról és kezelhetőségéről.
2011 júniusában jött a következő pofon Denke Valériának, mikor a kormányhivatal megállapította, hogy a képviselő-testület május 19-i határozata értelmében jogosan mentették fel a fideszes polgármestert és a jegyzőt. Gut Antal alpolgármester elmondta, a levélben az is szerepelt, hogy Denke Valéria polgármester és dr. Ornódi Lívia jegyző a felmentés óta eltelt három hétben történt intézkedései és döntései érvénytelenek, illetve jogtalanok voltak. A vajszlói hivatali munka vezetését Kiss Mónika megbízott jegyző vette át.
2012 októberében előbb első fokon majd később jogerősen is megszüntette Denke Valéria polgármesteri tisztségét a Baranya Megyei Ítélőtábla. A vajszlói választási bizottság 2013. március 10.-re (vasárnap) tűzte ki a polgármester időközi választását.
Bama.hu nyomán – barikad.hu