Hírek/Cikkek : Felháborító! Börtön helyett javítóintézetbe küldték a szurkálót |
Felháborító! Börtön helyett javítóintézetbe küldték a szurkálót
2013.01.07. 06:32

Csak „kiművelődne" a börtönben J. János, ezért a bíróság úgy döntött, inkább javítóintézetbe töltse a fiatal az előzetes letartóztatását. Meglehet, sok újat nem tanulna a börtönfalak között, hiszen azért kell felelnie, mert újév hajnalán két sportolót is majdnem a túlvilágra küldött késével.
Csak a aszerencsén múlott, hogy mindkét fiatal, a bokszoló Sávoly Gergő (18) és birkózó barátja, Bozsányi Gergő (19) is túlélte a támadást. Utóbbit még mindig intenzív osztályon kezelik, a penge felhasította a hasát, több létfontosságú szervet is elkaszálva. Sávoly reggel hagyhatta el a kórházat.
Érthetetlen a bíróság döntése. Ha valaki kellőképp bátor ahhoz, hogy egy késsel nekirontson egy másik embernek, akkor nem hiszem, hogy félteni kellene a börtöntől. Vállalja a felelősséget azért, amit tett! Nem rajta múlt, hogy a fiúk nem haltak meg, hanem az orvosokon, akik megmentették őket. Miért kérdés az, hogy akár meg is ölhette volna őket? – mondta felháborodva Bozsányi Gergő édesapja, Andor.
A megkéselt fiatalok rokonai meghökkenve ültek J. János előzetes letartóztatásánál. Nem akartak hinni a fülüknek, amikor a fiú ügyvédje házi őrizetért fellebbezett.
– Valaki ellop két pecabotot és töprengés nélkül harminc nap előzetest kap. Nem kell magyaráznom, hogy miért vicc, ami most történt – tette hozzá Andor, aki elárulta azt is, hogy az ügyész is fellebbezett, hogy J. János rendes börtönben töltse előzetes letartóztatását.
Bárhol is töltse le elzárása első hónapjait a késelő, az már biztos, hogy fiatalkorúként fog felelni a bíróság előtt. Hiába lesz pár hónap múlva tizennyolc éves, a törvény aszerint az életkor szerint mérlegel, ahány éves volt az elkövetéskor.
- Az eddig tények ismeretében a fiatalember tette emberölési kísérletnek minősül, hisz' életfontosságú szerveket támadott. Fiatalkorúként ezért legfeljebb tíz év börtönt kaphat alapesetben, míg ha nagykorúként követte volna el a bűncselekményt, akár tizenöt évre is lecsukhatnák - mondta a Blikknek Kamarás Péter jogi szakértő.

Blikk nyomán - barikad.hu
|